Moliendo café. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvári Állami Német Színház
Silviu Purcărete a temesvári német és magyar társulatok koprodukciójában fogalmazta színpadra a kávé és kávéházak világát, melybe instant figurák és érzések vegyülnek. Kávéházi kollektívájának összetartója egy életérzés, ami a kávéhoz kapcsolódik.
Az improvizációkból építkező előadás közös alkotási folyamatban jött létre: az improvizáció után elkezdődött a dramaturgiai szerkezet megalkotása. A sok belső történés itt mozaikosan áll össze, minden jelenet asszociatív módon kapcsolódik egymáshoz. A kávéház a találkozások helye: ismerősökkel, ismeretlenekkel, ismerős ismeretlenekkel és ismeretlen ismerősökkel. Ebben a társadalmi csomópontban a karakterek színes palettáját láthattuk. Részesei lehettünk lefejezésnek, erőszaknak, születésnapnak, disznótornak, tömeggyilkosságnak, pletykálkodásnak, szerelembe esésnek, kávéfőzésnek, és ezt a felsorolást lehetetlen tökéletesen befejezni, hiszen folyamatosan történt valami a színpadon.
Asztalok, székek, hátul egy plexi-palánk, mögötte egy múltbeli világot idéző parókás figura, zsákok teli kávéval. A pincérek a palánk mögül érkeznek és oda térnek vissza. A kávé eredetét, társadalmi lényegét jelöli a palánk mögötti tér, mintha a kollektív tudattalan és valamiféle történeti szempont jelenne meg benne. Az onnan származó kávé általános, közös tapasztalata mindenki számára jelleme szerint is mást jelent, de a kávé iránti vonzalom egy.
Dragoș Buhagiar és Silviu Purcărete látványvilága elfeledteti a klasszikus színpadi teret, úgymond egy általuk komponált térbe helyez át. Egy kávéházba, amelyet fikció és valóság sző át. A letisztult, egyszínű teret nyüzsgéssel, a karakterek játékából fakadó dinamikával rendezi különböző hangulatokba. Az egyszerű elemek megfelelő használata mérnöki pontossággal jelöli funkciójukat, érthető, átlátható formanyelvet hozva létre.
Az egyszerű elemek mellé a testbeszéd társul. A karakterek egy asszociatív, metakommunikációs nyelv révén jelenítik meg jellemeiket, és szintén ezen a nyelven kommunikálnak egymás között: jelöl a térköz, a testtartás és beszél a mozgás. A hang követi a test ritmusát. A dalok mindezt kicsit feloldják, a kávéházi élőzene egyensúlyozza a sok, szándékosan primitív megnyilvánulást.
A szakmai beszélgetésen megfogalmazódott bennem: a rendező egy stílus nyomán, vagy stílusokat ötvözve válogatja ki a számára megfelelő elemeket, amely szerep közel áll a kurátori szerephez. Purcărete művészete kapcsán jogosan megfogalmazhatom, hogy zenei gondolkodásból, hangjegyekből építkezik, a mozdulatok letisztult jelöléseiből komponálja nyelvezetét, színpada a valóság és álmok együttlétezésének helye, célja pedig a mi világunk interpretálása a legősibb jelek dallamára.