Living

Beszélgetés – Sex, drugs, gods &rock’n’roll

·    a szakmai elején Tapasztó Ernő, a rendező elmondta, hogy az alkotás folyamán olyan sokat beszélgetnek, boncolgatják a dolgokat, hogy miután kész van a produkció, nem nagyon tudnak már beszélni róla, ezért általában elhülyéskedik az ilyen közönségtalálkozókat, viszont most elhatározták, hogy normálisan állnak hozzá a dologhoz
·        „Mi ilyen indulatosak vagyunk”, mondja a rendező arról, hogy az előadás formája már a kezdetektől fogva egyértelmű volt számukra
·        az első figura Káint jeleníti meg, aki ellenpontként szolgál
·        ez az előadás nem istenkáromlás, a cél pontosan az, hogy valami lecsapódjon a nézőkben ezen impulzusok által, és hogy a humornak egy olyan rétegébe vonja be őket, amely nem teljesen hétköznapi
·        az üzletember nem Isten maga, csak annak képzeli magát, ahogyan nagyon sok ember a történelem során; ilyenek mindig voltak és mindig is lesznek
·        az eredeti Bogosian szövegben több mint tíz karakter jelenik meg, ezek közül tartottak meg párat eleinte, viszont nem tűnt koherensnek az egész, így jött be José Saramago Káinja, és ezzel összegyúrva lett íve az előadásnak
·        a rocksztár figurájának megalkotása előtt rengeteg interjút néztek pl. Axl Rose-al és Slash-sel, és azokból inspirálódtak.

Beszélgetés – Phaedra

·        kiderült, hogy a víz ma langyos volt
·        az eredetiből rengeteg rész ki van húzva, és több vendégszöveg is szerepel a darabban (pl. az Antigonéból vagy a Leláncolt Prométheuszból)
·        az volt a szándék, hogy azok a nézők, akik esetleg nem tudnák, mi lesz a vége, előre megtudják, hogy igen, mindenki meg fog halni, mert a szerelem elpusztít
·        az angyal egyfajta gyűjtőfogalomként értelmezhető, hiszen mindig másképp van megszólítva (Vénusz, Neptunusz), és a rendező, Albu István szerint ez egyáltalán nem zavaró egy görög kontextusban éppen amiatt, hogy mindenki annak nevezi, aminek akarja
·        az instrukció szerint mindenkinek úgy kellett bemennie a színpadra, mintha az lenne az utolsó jelenete
·        azért járkál térden állva Theraménes, mert eredetileg törpe lett volna – de mivel Kolozsi Borsos Gábor nem túl alacsony termetű, nem nézett volna ki jól –, másrészt ez az alázat jele is
·        fontos elgondolás volt, hogy minden szereplő más legyen, egy kicsit furcsa, fizikailag is megjelenítve így a karakterek belső sérültségét: ezért lett pl. Phaedra terhes, Aricia meg leláncolt
·        fontos a család torzsága: Theseus, holott Athén ura, Troizonban hagyja családját, míg ő „lelépik hősködni”
·        az alkotók próbálták direktté tenni azt, hogy nemcsak az bűn, amit a saját kezeddel követsz el, hanem az is, ha valaki ezt miattad teszi meg

·        az előadás szereplői azonosulnak az érzelmeikkel, nem távolítják el azokat.

(Zárug Bernadett)

Beszélgetés – Reacting Chernobyl; Tévedések vígjátéka

A szombati közönségtalálkozók hangulatát Czegő Csongor moderátor a már megszokott módon biztosította. A résztvevők viszont belemerültek problémákba, feloldozva egymást. A Váróterem Projekt nagy érdeklődést váltott ki a szakmai egybegyűltekből. Érdekesnek találták a nézők az alufólia keltette izoláltságot, a játékok oldó erejét. A Tévedések vígjátéka kapcsán sok szó esett a filmes forma és eszközök használatáról, azzal összefüggésben is, hogy a rendezői elgondolás miként választ új utat a klasszikus vígjátéki stílushoz képest. Volt hozzászóló, aki a túlzott sztereotipizálásra kérdezett rá, illetve a színrevitel túlzó erőszakosságára.

(Marthi Szilárd)

Beszélgetés – Madam de Sade; Liliom

Az esti közönségtalálkozón először a Madam de Sade alkotóival beszélgetett a közönség. A rendező, Porogi Dorka, elárulta, hogy az alkotófolyamat során a statikus szerkezetű, kevés mozgást igénylő darabbal az elsődleges célja az volt, hogy a színész képes legyen puszta jelenlétével átadni a szöveget. Véleménye szerint az előadás állandó teréül szolgáló Ariel Színházban sokkal jobban érvényesülnek az apró, ám nagy jelentőséggel bíró mozdulatok, mint a Figura színház jóval nagyobb stúdiótermében. A színészek is hasonlóképp vélekedtek erről. Elmondásuk szerint többször is érezték azt, mintha a mozdulatok kissé elvesznének a térben. Ugyanakkor ezt pozitív kihívásként élték meg, hiszen így még erősebb jelenlétre volt szükség ahhoz, hogy a szöveg a technikai akadályok ellenére is megélhető legyen a közönség számára. 

A Liliom alkotói rendezőjük nélkül vettek részt a beszélgetésen. Elmondták, hogy Bocsárdi László nyers, lecsupaszított tartalommal telt formát kívánt létrehozni. A színészek számára ez a nyers játékmód izgalmas kihívást jelentett, meg kellett találniuk az egyensúlyt a végletek között, úgy, hogy véletlenül se csússzanak el, ami a miliőt illeti. Úgy gondolják, hogy a Liliom figurái egészen a végletekig elmennek, mivel nincsen veszítenivalójuk. Fontosnak tartják, hogy a színészt a karakter vágyai hajtsák, annak érdekében, hogy megszűnjön az irodalmi szöveg, amelyet ugyanakkor a vágyak megfogalmazásának és a hiányok kitöltésének legfontosabb eszközeként értelmeznek. 

(Juraszek Zsuzsanna)

Beszélgetés – Sirály; Szeretik a banánt, elvtársak?

A fesztivál csütörtöki napján két előadást láthattunk. A marosvásárhelyi társulat Sirályát és a Yorick Stúdió Szeretik a banánt elvtársak? című előadását, amely Székely Csaba monodrámájának színrevitele. Az előadásokat követő közönségtalálkozón a Sirály rendezője, Keresztes Attila elmondta, hogy valami új formát szeretett volna létrehozni. Pár éve rendezte a Tartuffe-öt, és arra vágyott, hogy valami olyasmivel foglalkozzon, ami nem a saját, megszokott módszerei alapján működik. Ezért a különleges térelosztás. A színészek nagyon élvezik játszani ezt az előadást, sokszor fedeznek fel benne új dolgokat, amelyek egymás játékából, meg a közönség reakcióiból fakadnak. A rendező pár dolgot kihúzott és átalakított, mindezt azzal a szándékkal, hogy egy kicsit átformálja az előadás végéhez fűződő történéseket.

A Szeretik a banánt, elvtársak? kapcsán Sebestyén Aba elmondta, hogy nagy öröm számára ez az előadás, és méginkább az, hogy nagyon sok helyen járhatott vele. Nagyon szereti Székely Csaba műveit. Beszélt a Yorik Stúdió jövőbeli terveiről és a tervezett, új bemutatókról. 

(Dobrovszki Dóra)

Juraszek Zsuzsanna: Körbejárni a lapos földet

Mosu Norbert-László: Hogyan mérjünk le egy kutyát? Felolvasószínház és beszélgetés

A fesztivál nyolcadik napján felolvasószínházi előadás formájában ismerhettük meg Mosu Norbert-László Hogyan mérjünk le egy kutyát? című új darabját. Az előadást Dézsi Szilárd rendezte, a szöveget a Figura Stúdió Színház színészei olvasták fel.

A Hogyan mérjünk le egy kutyát? három, 30 év körüli férfi története, akik egy közösen létrehozott mozgalom, a Lapos Föld tagjai. Feltett céljuk, hogy bebizonyítsák: az emberek tévednek, a föld valójában nem gömbölyű, hanem lapos. Tervük megvalósításához azonban (többek közt) további tagok felvételére van szükség. A csapat egyik tagjának, a kissé szkeptikus Sanyinak eszébe jut egy férfi, aki buszon való találkozásukkor „alkut” ajánlott: ha meg tudnak mérni egy kutyát, anélkül, hogy bármilyen mérőeszközt használnának, hajlandó csatlakozni hozzájuk. A banálisnak tűnő feladat teljesítése kegyetlenségbe fullad, amelynek megoldását további kegyetlenségekben látják, persze ezekre csak mint áldozatokra tekintenek,amelyek elengedhetetlenek magasztos céljuk elérésében. De vajon hova futhat ki mindez és vajon van-e határ vagy józan ész, amely gátat szabhat a történéseknek?

Mosu darabja összeesküvés-elméletekkel, saját közösségi identitások, illetve hatalmi struktúrák kiépülésével foglalkozik, érintve a hit, erőszak és relativitás témáit. A szöveg jól felépített, beszélteti a szereplőit és könnyedén fog át egy történetet, amelyben a már-már banális humor és komoly problémák találkoznak. 

Beszélgetés – kék/narancssárga; Egy Roma Állami Színház létrehozásának szükségessége, Moliendo café

Szerdán délben a Giuvlipen Színházi Társulat tagjaival találkoztunk a Livingben, a Czegő Csongor által vezetett szakmai beszélgetésen vettünk részt. Elsősorban a társulat kék/narancssárga című előadásáról beszélgettünk. Megtudtuk, hogy az adaptált mű eredeti főszereplője egy londoni, színes bőrű férfi. Ezt a karaktert alakították Gildává. Zita Moldován színésznő beszéli a romani nyelvet, és interjúkból, illetve egy fórum-színházi előadás tapasztalataiból építkezett, amiben öt roma nő vitte színre a saját élményeit.  A karakterformálás lényege a hitelesség, a valóságot igyekszik tükrözni. Később említést tettek egy esetről, ahol egy beutalt roma beteg szintén Mahatma Gandhit vallotta apjának. A rendező képet ad az előadásban szereplő bukaresti negyedekről (India, Rahova, Ferentari): improvizált lakások, szemét és mélyszegénység jellemző ezekre a helyekre. A romákkal közös művészeti akciók kapcsán az egyik hozzászólómegemlítette Visky Zsolt tevékenységét is, aki újrahasznosítható dolgokból készít bútordarabokat hátrányos helyzetű emberekkel. A társulat jelenleg turnén van, Marosvásárhelyre és Kolozsvárra mennek. Sokat játszanak vidéken is roma közösségeknek. Mesélték, volt olyan, hogy nem kaptak teret, ahol játszhatnának, ezért egyszer egy udvaron adták elő az előadást, ahova a közösség összegyűlt. Arról is beszéltek, hogy nehéz leszervezni az előadásaikat, főként vidéken. De otthon? Bukarestben sem könnyű próbateret, előadói teret kapniuk. Kevés befogadóhely áll a függetlenek rendelkezésére, vallja a rendező. Ezért, a munkakörülmények stabilitása miatt is szeretnének egy állandó helyet, egy állami roma színházat létrehozni; ugyanakkor a kulturális és társadalmi érdekképviseletet is rendkívül fontosnak tartják, amelynek egyik célja, hogy az ember megítélésében az etnikum ne játsszon közre.

A Moliendo café alkotóinak elmondása szerint Purcărete ezzel a mondattal kezdte a próbafolyamatot: „A mellek után a kávé a második legkelendőbb szolgáltatás a világon.” Az előadás keletkezésének körülményeiről megtudtuk, hogy improvizációra épülő, közös alkotási folyamat volt. Próbálkoztak egy többnyelvű szöveg létrehozásával, de miután nem született olyan megoldás, amely a három nyelvet egyszerre használja, elvetették a szövegközpontúságot. Három éve van műsoron az előadás, ehhez képest a frissességén ezt nem érezni.

(Marthi Szilárd) 

Beszélgetés – Mizantróp

Október 18-án a nagyváradi Mizantróp volt látható a fesztiválon. Az előadás utáni beszélgetésen szó esett arról, hogy a próbafolyamattal párhuzamosan zajlott egy, a színház vezetésével kapcsolatos, a sajtóban is teret kapó vita. A beszélgetés folyamán kiderült, hogy a megszólaló nézők megosztó véleménnyel vannak a modern, aktualizáló rendezéssel kapcsolatban: volt, aki számára túlságosan modernnek, mai köznyelvhez közel állónak tűnt az előadás szövege. Bár véleményem szerint nem túlzóan modern, de voltak, akik idegennek találták a Molière-i világtól azt a rendezői felfogást, amely egy hangsúlyosan mediális közegben helyezte el a történést. A színészek elmondták, hogy nagyon jó volt a Novák Eszter rendezővel zajló próbafolyamat, és hogy nagyon kötődik a társulathoz.

(Dobrovszki Dóra)

Renczés Viktória: „Megyek megmártózom a tükördramaturgiában”

Závada Péter: Je suis Amphytrion. A kolozsvári BBTE másodéves színész szakos hallgatóinak felolvasószínháza

Bevallom, egy kicsit féltem, mikor rám hárult a nemes feladat, hogy írjak a Dézsi Szilárd rendezte felolvasószínházi előadásról. Ez egy nagyon nehéz műfaj. Csak a szövegre és a jól átgondolt színészi szövegmondásra lehet hagyatkozni.

Mikor elkezdődött az előadás, megnyugodtam. Závada Péter szövege robbant. Pimaszul szembement minden megszokásnak, íratlan szabálynak. A szerző egy ókori történetet vett alapul, helyezett át a napjainkba, létrehozva ezzel egy 21. századi ismeretelméleti groteszket. Nem csak a szöveg és a helyzetek voltak ironikusak, helyenként groteszkek. Závada sokszor a drámai instrukciókat is belekomponálta a mondott szövegbe, pl. az egyik szereplő megszólalása így zárult: „szerepem szerint Diderot-ot idézek”. Hasonló tükördramaturgiát használt, mint Vörösmarthy a Csongor és Tündében. Ez az ellenpontozás megjelent a színpadi képben is a székek elrendezésében. A színisek is odatették magukat. Nagyon okosan értelmezett szövegek hangzottak el, szép beszédtechnikával dolgoztak. Két színészt szeretnék kiemelni, aki nekem nagyon tetszett. Az Alkménét alakító Heletya Orsolya, és a Zeuszt alakító Polgár Kristóf.

A szövegmondás annyira kifejező volt, hogy nekem nem hiányzott a mozgás. Ha valamikor színre viszik majd az alkotók Závada drámáját, szívesen megnézném újra.

Beszélgetés – Egyetlen; Roberto Zucco

A tegnapi nap folyamán a Kollokvium közönsége két előadást tekinthetett meg, majd vehetett részt a közönségtalálkozókon. Délután a Figura Stúdió Színház Egyetlen című előadását – amelyet „egy testen elkövetett színházi merényletként” határoz meg a színlap – követő beszélgetésen a színházi szakemberek az előadást játszó színésznőtől, Máthé Annamáriától kérdezhettek. Szó esett az előadás létrejöttének körülményeiről. Megtudhattuk, hogy az előadás alapjául Clarissa Pinkola Estés Farkasokkal futó asszonyok című könyve szolgált, amelytől az alkotó folyamat során egyre inkább elrugaszkodtak, így kerültek bele még Háy János szövegek és személyes történetek. Az előadás szerkezete és technikai kivitelezése erősen megosztotta a közönséget. Volt, aki az előadásban eszközként használt mikrofont stílusidegennek érezte, a dramaturgiai szerkezetet pedig zavarosnak találta. Ezek mellett megfogalmazódtak kérdések magával a színészi játékkal és jelenléttel kapcsolatban is. Annak ellenére, hogy az előadás számos pontján nagyon mély és őszinte megnyilvánulásoknak lehettek tanúi, sokak számára mégis kérdéses maradt, hogy a színpadon egy szerepet játszó színészt vagy civilként megjelenő embert látnak-e?

Az Egyetlent követően a nagyteremben a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Roberto Zucco című előadását láttuk Zakariás Zalán rendezésében. Az előadást követően a közönség ismét összeült egy beszélgetés erejéig a színház büféjében. A közönségtalálkozót moderáló Czegő Csongor elsősorban az alkotók felé intézte kérdéseit. A címszerepet játszó Barabás Árpád elárulta, hogy a forma kötöttsége ellenére a szerep megformálásában elég nagy szabadság állt a rendelkezésére. A menekülésnek és útkeresésnek kötelezően meg kell jelennie, azt viszont, hogy Zucco figurája hogyan teszi ezt, a legnagyobb részben a színészre volt bízva. Fontos kérdés volt az is, hogy egy ilyen sötét világot megjelenítő előadásban, hogyan lehet a karaktereket emberi szintre hozni, szerethetővé tenni. Az alkotók eleinte aggódtak, hogy hogyan fogja a közönség fogadni az előadást, azonban a tény, hogy az idén is repertoáron maradt, bizonyosságot ad afelől, hogy sikerült megtalálni a nézők szívéhez vezető utat. A rendező szerint ez azért is sikerülhetett, mivel Roberto Zucco története a világ ellentmondásosságáról, az emberi lélek problematikáiról szól.

(Juraszek Zsuzsanna)

Beszélgetés - Skandináv lottó; Kígyó a fűben

Vasárnap ismét Czegő Csongor közvetített a Kézdivásárhelyi Városi Színház és a nagyérdemű között. Nagyon érdekes előadást láttunk a csapattól, akik Kiss Csaba Skandináv lottóját adták elő, amit Kolcsár József rendezett.

A beszélgetés az alkotók bemutatkozásával indult. Szó esett többek között a témaválasztásról, és egy néző rögtön bekiabálta, hogy nagyon örült annak, hogy látta Polgár Emiliát játszani. Sokan úgy érezték, hogy egy kevés lehetőséget kínáló darabból egy egészen szépen kivitelezett előadást tettek elénk az alkotók. Öt nagyon összeforrt, csapatként remekül működő színészt láttunk a színpadon. A téma minden kiszámíthatósága ellenére nagyon élvezhető volt ez a vasárnap délután.

A nap második felében egy multikulti élményben volt részünk: a szebeni társulat német nyelvű előadását láttunk-hallottunk román nyelvű szinkronfordítással, amelyet egy angol nyelvű közönségtalálkozó követett. Ennek során a színészek a témával kapcsolatos személyes viszonyukról, illetve véleményükről beszéltek. Egy sokakat érintő jelenséget, az erőszakot, és azon belül is a családi erőszak problémáját boncolgattuk hosszasan. A nyelvi nehézségek és a téma töménysége miatt egy kicsit rövidebbre zárult a találkozó. Na meg a vacsorát is feltálalták már, úgyhogy két sültkolbász között vontuk le a következtetést: az előadás jó volt.

(Renczés Viktória)

Zétényi Lina: Drága szüleim!

Demény Péter: A királynő. A kolozsvári BBTE másodéves színész szakos hallgatóinak felolvasószínháza

Demény Péter A királynő című drámáját a kolozsvári másodéves színészosztály szájából hallhattuk délután a gyergyói könyvtárban. Demény Péter kolozsvári születésű író, költő, szerkesztő –prózai művek, versek szerzője, de drámákat is ír.

A királynő történetének központjában egy lány áll, aki hatalmas lehetőséget kap, hogy Párizsban tanulhasson tovább, viszont a családja és a nyomasztó családi helyzet visszatartja őt ebben. Felelősséget érez a szerettei iránt, gondoskodni akar róluk, emiatt hazamegy, és ott is ragad. A drámában, ahogy annak felolvasószínházi koncepciójában is nem az akción van a hangsúly, inkább a Párizsban maradt barátnővel és a családtagokkal való levelezésben történik meg az érzések, a viszonyrendszer felmutatása: az olvasás-írás, a különböző terekben zajló dialógus maga az akció.

A dráma hat szereplőjét különböző helyeken látjuk a térben: egy kör alakú asztalnál ül az otthoni család, mögöttük, az ajtókeretben, mintegy a szobán kívül a Párizsban tanuló lány és szobatársa-barátnője ülnek két bárszéken, vagyis akik a történet szerint is külföldön tartózkodnak. A kerek asztalon egy sakktábla foglalt helyet, rajta az összes bábu ledöntve, csak a királynő állt. Ezt az asztalt ülik körbe a családtagokat játszó színészhallgatók, és később a hazaérkező lány.

A felolvasásban jól lehetett követni a helyzet bonyolódását és ezzel együtt viszonyrendszer kibomlását – a felolvasószínházi formának megfelelően a színészek jelzésszerűen mutatták fel a karaktereket. Számomra hiányzott azonban, hogy felnézzenek néha a jelenetek közben, vagy nagyobb szüneteket tartsanak. Szívesen látnám más színrevitelben is a drámát, kíváncsi vagyok, hogyan jelenne meg a szöveg különleges, levelezésre épülő szerkezete.

Beszélgetés – Lady Lear; Fekete

A szombati szakmai beszélgetésen részt vettek az Újvidéki Színháztól a Fekete című előadás színészei, kicsivel később pedig a Káva Kulturális Műhely Lady Learjéről beszélgethetett a közönség az alkotókkal.

A Feketével kezdődött, a beszélgetést Czegő Csongor vezette, mint ahogy ez eddigi előadások közönségtalálkozóit is. Rákérdezett arra, hogy a darabot hogyan tudták újraértelmezni napjainkban, mit és hogyan változtattak az eredeti 1812-es verzióhoz képest. Az alkotóktól megtudtuk, hogy ez az előadás a saját közegében, bizonyos utalásai miatt jobban vonatkoztatható a szerbiai társadalmi helyzetre, problémákra. A nem szerbiai közönség talán kevésbé ismeri a szerb néphős alakját, a helyi szólásokat, káromkodásokat, akár a helyi etnikai különbségeket is. Lénárd Róbert dramaturg, drámaíró beszélt az átírás szempontjairól – elmondása szerint Székely Csaba Vitéz Mihálya lebegett a szemei előtt –, aztán a színészek beszéltek arról, hogy milyennek érezték a gyergyói, aznap esti közönséget. A beszélgetés egy ponton el is ment egy követhetetlen irányba, aztán a résztvevők éhsége zárta le, a nézők nem igazán tettek fel kérdéseket.

A kávás beszélgetésbe sajnos később csatlakoztam be, nem tudtam, hogy vacsora után folytatódni fog a szakmai. De örültem, hogy elkaptam még az utolsó fél órát, mert izgalmas replikák között találtam magam. Olyan meglátásokat hallottam a nézőktől, amik egészen új fényben mutatták meg az előadást. Izgalmas beszélgetés kerekedett abból a kérdésből, hogy a részvételi színház esztétikája miben tér el a hagyományos színházétól, de egészen konkrét színházi megoldásokról is szó esett – például arról, hogy az anya karakterét a saját fiai alakítják.

Úgy érzem, ezek a szakmai beszélgetések sokkal hasznosabban telnének, ha moderálva lennének, és az aznapi előadások mindegyikéről esne szó. Nagyon sajnáltam, hogy a Stop the tempo! alkotóit nem hívták, és úgy láttam, végül a Kávásokkal is váratlanul alakult ki a beszélgetés. Lehet, hogy célszerűbb lenne a beszélgetéseket előre megfontolt kérdésekkel kezdeni, nem pedig hosszú előadás-értelmezéssel, illetve több szót adni az alkotóknak és nézőknek.

                                         

                                                                                              (Zétényi Lina)

Beszélgetés – Homemade

A fesztivál második napján összegyűlt közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című devised-színházi projektjét tekinthette meg. Az előadást a fesztivál struktúrájának megfelelően közönségtalálkozó követte, ahol az alkotók meséltek a projekt létrejöttének körülményeiről. Szó volt többek közt az előkészületekről. Megtudhattuk, hogy az előadás alapját képező mélyinterjúk elkészítésében nem csak a projektben érintett színházi alkotók, hanem szociológusok, szociális munkások, pedagógusok és szakpszichológusok egész hada vett részt. Az összegyűjtött anyagot is közösen rendszerezték, írták és gyúrták koherens színházi előadássá. Emellett meséltek az előadás szerkezetének kialakításáról is. Elárulták, hogy az előadás a készre írt jelenetek mellett tartalmazott két improvizációra épülő jelenetet, amelyekben rendszerint csak a végkifejlet van megkötve, a témát nem határozzák meg előre, a karaktereket is csak az előadás előtt sorsolják ki minden este. A színészeknek így folyamatosan fokozott figyelemmel kellett reagálni, illetve alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez. Végső következtetésként megfogalmazódott, hogy az előadás nem csupán a célba vett közönség, hanem az alkotók számára is hasonlóan erős terápiás hatást jelentett.

(Juraszek Zsuzsanna)