Madam de Sade. Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely
Yukio Mishima Madam de Sade című, történelmi fikciós darabját
1965-ben írta. A japán szerző színházának különleges világa és formanyelve
számos európai rendezőt is megihletett, köztük Porogi Dorkát is, aki azonos
címen rendezte meg az előadást a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és
Gyermekszínházban. A japán nó színház apró, viszont annál jelentősebb
gesztusokra, diagonális mozgásra épít, előtérbe helyezve a színészek szöveggel
való azonosulását. Ez az európai színház számára kihívást jelentő speciális
formanyelv izgatta a rendezőt is. Célja egy olyan előadás létrehozása volt,
amelyben a színészek képesek pusztán a jelenlétükkel átadni a szöveget. Fontos
szempont volt, hogy a közel három órás produkció a közönséggel is közvetlen
kapcsolatba lépjen. Ezt igyekezett erősíteni mind a térhasználattal, mind pedig
az előadás szerkezetével.
Az előadás a színház előcsarnokában kezdődik. A kezdésre váró
közönségből egyszer csak kiválik két szereplő, Saint-Fond grófnő és Simiane,
akik kezdő dialógusuk után beinvitálják a közönséget a nézőtérre. A székek
minden irányból körbeveszik a csupasz, díszlettelen teret. A színészek is
helyet foglalnak a számukra az első sorban kijelölt helyeken. Ezáltal mi is
részévé válunk a 18 évet felölelő cselekménynek. A cseléd, Charlotte
megjelenései, közönséggel folytatott interakciói jelzik az időugrásokat. A
karakterek jól megrajzoltak, a színészi alakítások hitelesek, megélhetővé
teszik a történetet.
Sade márki romlottsága lelepleződik, elfogatóparancs lép ellene
érvénybe. A márki anyósa, Montreuil márkinő (aki annak idején az uralkodóval
való közvetlen kapcsolat miatt adta hozzá lányát a márkihoz) minden eszközzel
menteni próbálja presztízsét. Azt kívánja, hogy a lánya váljon el Sade-tól,
hogy becsületét ne érhesse csorba. Lánya, az ártatlan Renée azonban hűséges
férjéhez. Húga, Anne segít megszökni a márkinak, oda is adja magát neki, naiv
és elvtelen, azonban mégsem romlott.
Az előadás két része között tizennyolc év telik el és a
szereplőkben sok minden megváltozik. A szünet után Charlotte hívja vissza a
nézőket, miután előad egy sanzont. Egyszercsak a Nagy Francia Forradalom
küszöbén találjuk magunkat. A márkit kiengedik, ő pedig levélben üzen
anyósának, hogy a forradalom alatt számíthat segítségére. Ez a gesztus ugyan
nem változtatja meg Montreuil márkinő vejéről alkotott véleményét, azonban
egészen máshogy kezd beszélni róla, hiszen Alphonse-tól reméli biztonságát és
életszínvonalának megtartását. Ugyanakkor gondolkodásában nemessége is
megmutatkozik azzal, ahogyan kijelenti, hogy amíg a király Párizsban van, ő
marad. Anne a forradalom elől a férjével külföldre távozik. Renée ártatlansága
megmarad, azonban az idő múlásával fokozatosan megtörik. Apácának akar állni,
hogy megszabaduljon attól a személytelen gonosztól, amelyet valójában férje
képvisel.
Habár minden egyes lelki rezdülés szépen kirajzolódik a
színészek őszinte, tiszta játékában, a dramaturgiai szerkezet statikussága,
túlzott tömbszerűsége számomra egy idő után mégis monotonná, kevésbé
élvezhetővé tette az egyébként szépen kidolgozott előadást.