Lady Lear. Káva Kulturális Műhely, Budapest
A Káva Kulturális Műhely Lady Lear című felnőtteknek szóló
interaktív színházi előadását közel egy évvel ezelőtt, 2016. október 31-én
mutatták be. A produkció az elmúlt egy évben számtalan előadást megélt, amelyek
során nem csak a közönség, hanem maga az előadás is folyamatosan változott.
Persze, mondhatnánk, hogy nem létezik két egyforma előadás, de a Lady Lear esetében
a változások kulcsa nem másvalaki, hanem egyenesen a néző kezében van.
Interaktív színházi programként a történések adott pontjaiban lehetőségünk
nyílhat egyéni véleményeinkkel kommentálni a szereplők cselekedeteit,
tanácsokat adni helyzetük megoldására. A felvetett gondolatokat és ötleteket a
színészek a karakterüknek megfelelően igyekeznek ezután belecsempészni az
előadásba. Ám ahhoz, hogy ez a forma működhessen, elengedhetetlen, hogy olyan
témát válasszanak az alkotók, amellyel egyrészt a néző azonosulni tud, másrészt
több perspektívából járja körül az adott problémakört. Az sem árt, ha
olyasvalamiről van szó, ami bár ott rejtőzhet a mindennapokban, mégis
igyekszünk inkább nem gondolni rá, egészen addig, amíg nem kerülünk az adott
szituációba.
Az előadás középpontjában egy rendkívül kényes családi
helyzet áll: az idős anya sztrókja következtében fél oldalára lebénul, így
állandó felügyeletre szorul. Három felnőtt fia egyaránt nem tud mit kezdeni a kialakult
helyzettel, viszont ahelyett, hogy közösen megpróbálnának tenni valamit,
egymásra hárítják a felelősséget. Pillanatok alatt önzőnek titulálják egymást,
holott számukra édesanyjuk gondozása éppen ugyanakkora terhet jelent, mi több, valamilyen
szinten betolakodónak minősül a már kialakult, illetve kialakulóban lévő
életükben. Ezt talán maguknak sem merik beismerni, ami valljuk be, teljesen
érthető. Elvégre mégis az anyjukról van szó, aki felnevelte őket, és aki most
egyedül az ő segítségükre számíthat, bár azt hozzá kell tenni, hogy a mama sem
éppen egy könnyű eset. Új, akadályozott élethelyzetével megbirkózni képtelen, belőle
is hiányzik az empátia, fél, hogy magára marad, és ez a rettegés számára minden
más szempontot, meggondolást felülír. Pedig a családnak a fennálló helyzet megoldására
az egyetlen lehetősége a kölcsönös kompromisszumokban rejlik. Ezeket a
szélsőséges gondolatokat és érzelmeket valóban nehéz felvállalni, kiváltképp,
amikor a családunkról van szó, ugyanakkor nem árt szembesülni velük. Az előadás
ezekre a helyzetekre remekül rávilágít. A karakterek minden önzőségük ellenére
sem sablonfigurák, hanem emberek, akiket egytől egyig képesek vagyunk
empátiával szemlélni. Ebben sokat segít az élőbeszédhez közeli nyelvhasználat,
illetve az interaktív forma. Érdekes, hogy az anya szerepét férfiak,
pontosabban az ő három fiát alakító színészek játsszák, ezzel is bonyolítva a
szereplők feletti ítélkezést.
Ezzel egy időben viszont ugyanúgy felmerül a személyes
felelősségvállalás kérdése. Valóban kötelezhetőek lennénk arra, hogy beáldozzuk
saját, egyetlen életünket? És egyáltalán
létezik erre a kérdésre bármilyen egyetemes, esetleg jó vagy rossz válasz?
Talán igen, talán nem. De az is lehet, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen
gondolkodunk az előadás által felvetett problémákról. Számomra éppen ez a
lényege az interaktív színházi formának, így a Lady Learnek is, hogy ahelyett, hogy
egy készen kapott válasszal távoznál, gondolatokkal hagyod el a nézőteret.