Fekete: az utolsó szerb felkelés. Újvidéki Színház
A kollokvium harmadik napján a fesztivál története alatt először
egy újvidéki előadás volt látható. Žanko Tomić rendezte a Fekete című előadást,
aminek alapja egy többször átírt szöveg: Balog István vitézi drámáját Németh
Ferenc írta át, és ezt színpadra alkalmazta Lénárd Róbert.
Az előadás középpontjában a törökök elleni szerb népfelkelés
nemzeti hőse áll. A kortárs kontextusban megjelenő hőskultusz a jelenség
teljesen más aspektusaira mutat rá: rögtön az elején egy abszurd fordulattal a
nemzet által imádott Fekete egyetlen golyóval leterít öt török katonát, a vezetőjüket
meg szabadon engedi. Pozitív szerep a hős, a karakter mégis sok negatív
tulajdonsággal van felruházva. A színpadi történés egésze alatt egy fegyverrel
a kezében cselekszik mindent. Sokszor állatias és erőszakos a viselkedése, akár
az erotikusabb jelenetek közben is. Ahogy halad előre a történet, a többi
szereplő is ösztönvezérelt magatartást kezd felvenni, holott az elején még átlagos,
békés embereknek tűntek. Ez azt sugallja számomra, hogy az általunk imádott
idol képét gyakran hajlamosak vagyunk magunkra ölteni.
Nehéz meghatározni az előadás műfaját. Történelmi drámának
is nevezhetnénk, de inkább a társadalmi viszonyok paródiája, amely sokszor
groteszk, ironikus. Aktuális problémákat boncolgat: egyrészt reflektál az aktuális
szerb politikai helyzetre, másrészt a fogyasztói társadalomnak mutat görbe
tükröt. Számomra erősen felvetette azt a kérdést, hogy a fogyasztói
társadalomban vagy akár ez ellen lehet-e még forradalmat csinálni. És ha igen,
akkor milyen körülmények között? Ha kitörne ma egy népfelkelés, az egy
bevásárló központban játszódna? A legjobb megfogalmazás az előadásra, hogy
minden szándékos ízléstelensége ellenére ízléses: a giccses és groteszk elemeket
egységes színházi nyelvvé formálja. A színészek erős gesztusokat használnak,
mindannyian elrajzolt figurák, típusparódiák. Minden színész energiaszintje maximális,
pontos koreográfiát követnek.
A színlapon az előadás műfaji megnevezése is olvasható:
akció musical, amelynek zenéjét Klemm Dávid szerezte. Erős dallamok fokozzák a forradalmi
hangulatot. A zenének általában hirtelen van vége, és azonnal erős jelenettel,
szöveggel folytatódik, a színészek ennek segítségével is folyamatosan fenntartják
az izgalmat és a játék dinamikáját. Az előadás végén, amikor a népfelkelés sikert
arat, Fekete lesz a vezető. De a hatalmi mámor rajta is elhatalmasodik, mint
mindenkin, aki valamilyen vezető pozícióba kerül, és ugyanolyan elnyomó
magatartásba kezd, mint azok, akik ellen addig harcolt. Tehát a tanulság, hogy rendszerek
váltják egymást, de nem lesz teljes szabadság, nem változik a társadalom
működése.
Tetszett az előadásban, hogy az alkotók nem félnek az
átlagos, hagyományos nézői elvárásoktól, nem félnek valami újat csinálni. Hisznek
a polgárpukkasztó színházban, ennek a gesztusait pedig arra használják, hogy
felhívják a figyelmünket valami fontos dologra. Hasonló megmozdulásuk volt pár
éve a POSZT-on. A Bánk Bán című előadásuk végén egy interaktív játékot
játszottak. Ebben egy színész hatalmi intézkedéseket sorolt, és arra kérte a
közönséget, hogy mindenki akkor hagyja el a nézőteret, amikor úgy érzi, hogy az
adott intézkedés miatt a hazáját is elhagyná. A Feketében nincs ilyen fajta
interakció, az előadás azonban nem kevésbé elgondolkodtató.